Mi lehet a titok....?

Amikor évekkel ezelőtt megérkeztem Salvador de Bahíába, valami egészen váratlan ragadott magával: a tisztaság, a rendezettség, a tér arányainak nyugalma – és az a figyelem, amit minden apró részlet kapott. A város lüktetett, mégis volt benne valami halk és méltóságteljes.

A főtérre érve nem csupán az épületek, a történelem, a színek és formák ragadták meg a figyelmemet – hanem az ott dolgozó kertészek csendes jelenléte is. 🌺👩‍🌾

Képzeljétek el: kézzel, apró sámlin ülve, szinte mozdulatlanul, türelemmel gyomlálták a macskakövek közül előbújó növényeket. Mögöttük lassú, egyenletes mozdulatokkal gereblyéztek, söpörtek – a felesleges növénydarabok szinte táncolva követték a söprű útját. Az egész jelenet olyan volt, mint egy koreografált, szelíd rituálé: egyszerű, halk, mégis hatékony.

Ez a látvány mélyen megérintett. Mert miközben itthon gyakran a legújabb gépeket, vegyszereket és technológiai "csodaszereket" keressük a parkfenntartásban, ott valaki csupán leült egy sámlira – és tett a rendért, a szépségért, a harmóniáért.

Mi lehet a titok? Talán éppen az, hogy nem mindig a legbonyolultabb megoldás a legjobb. Hogy a gondoskodás nem feltétlenül a teljesítmény mérőszámaiban rejlik, hanem a figyelemben, az odafordulásban, az arányérzékben.

A kézi munka itt nem hátrány, hanem erény: kapcsolódás a helyhez, a térhez, az emberekhez. Egy lassabb tempó, amelyben nem vesznek el a részletek. Ahol a park nem csupán karbantartott zöldfelület, hanem egy közösségi lélegzettér – amit tisztelettel és jelenléttel kezelnek.

Talán ez is egyfajta "fenntarthatóság". Egy másik nézőpont. Egy másfajta fejlődés.